Rántott fasírt káposztából?!? Őrület!!!

↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
Betöltés

Ki mondta, hogy mindig ugyanazt kell enni? Különösen most nyáron, amikor tudjuk, hogy sok élelmiszer hamar megromlik a nagy melegtől. De igaz, hogy mi nők okosak vagyunk? És tudjuk, hogy mit kell tenni ilyen helyzetben. Például a mai cikkünk egyik célja, hogy készítsünk valami nagyon finomat, gyorsan és ami nem hizlal. Ugye, hogy nektek is hihetetlennek hangzik? Készítsünk káposzta fasírtot. Elsőre aki tudja, hogy miből készül egy kicsit idegenkedni fog, de miután beleharap… a kedvenc ételei közé fog tartozni!

fasirt

Hozzávalók:

– 1 fej friss káposzta (1 kg)
– 3 tojás
– prézli
– só
– bors (ízlés szerint)
– olaj a sütéshez

Elkészítés:

A legfontosabb dolog az, hogy hogyan vágjuk a káposztát. Fontos, hogy úgy vágjuk fel ahogyan a képen is látható, hogy a gerinc összefogja a leveleket, mert másképp szétesik. Vágjuk a káposztát szeletekre.

Ezután tegyük bele a kápsztát 5 percig forró vízbe.

Egy külön tálba verjünk fel 3 tojást, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Egy másik tálba tegyünk zsemlemorzsát.

Vegyünk egy szelet káposztát, mártsuk bele a felvert tojásba, majd zsemlemorzsába, majd ismét a tojásba és süssük meg forró olajban mindkét oldalát.

Fokhagymás öntettel tálalhatjuk!

↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
Betöltés

Mi a véleményed?