A fiatal lányok fürödtek a gazda tavában – a gazda észreveszi őket és amit nekik mond az őrület

↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
Betöltés

Ez a történet is azt bizonyítja, hogy az embereket soha nem szabad alábecsülni, mindig okosabbak mint aminek gondoljuk őket.

Egy idősebb gazdának volt egy szép tava a birtokán. A tó környékén kényelmes piknik asztalok voltak székekkel, mellette egy röplabda pálya és gyönyörű gyümölcsfák is voltak.

A tavat úgy alakították ki, hogy kényelmesen lehetett benne úszni is.

Egyik este a gazda úgy döntött, lemegy a tóhoz és megnézi, mert már régen nem járt ott. Vitt magával egy nagy vödröt is, hogy majd hoz fel gyümölcsöt a házhoz. Mikor közelebb ért a tóhoz, nevetést és hangokat hallott. Látta, hogy egy csapat fiatal lány fürdik a tóban meztelenül.

Megköszörülte a torkát hogy a lányok észrevegyék, hogy ott van. Ők azonnal a tó távoli csücskébe úsztak.

“Addig nem jövünk ki, ameddig el nem megy.” – kiáltotta az egyik lány.

A férfi ezt válaszolta: “Nem azért jöttem, hogy azt nézzem hogy szálltok ki a vízből és nem is azért, hogy rátok szóljak.”

Felemelte a vödröt és azt válaszolta: “Azért jöttem, hogy megetessem a krokodilt”.

Forrás: csodalatos

↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
Betöltés

Mi a véleményed?