Nagyon kevés ember vállalkozik arra, hogy saját testi épségét kockára téve másokon segítsen. Vannak azonban mégis olyanok, akik ezt hivatásuknak és életfeladatuknak tekintik.
Elizabeth Cochran is egy ilyen hölgy volt, aki nagyon szeretett hivatásáról és az ezzel járó áldozatokról beszélni, írta Bill Demain a Mental Floss című oldalon.
Elizabeth korát meghaladó gondolkodásmóddal rendelkezett. 18 éves volt, amikor az akkori lapnak, a The Pittsburgh Dispatch-nak írt egy felkérést. Az akkori vezetés azt ismételgette, hogy a nők csak maradjanak otthon, gondozzák a családot és neveljék a gyerekeket.
Nagyon merész cikkeket írt és egyik híres írása a közelben lévő pszichiátriai intézetről szólt.
1887-ben felkérték őt a World újságtól, hogy vetesse fel magát az intézetbe azért, hogy az ottani körülményekről cikket tudjon írni és ezt majd publikálják.
Elizabeth megbízott munkaadójában, aki azt ígérte, csak 10 napig kell bent maradnia és utána kihozzák onnan.
Elég hosszú volt a felvételi folyamat, de a fiatal hölgy mindenkit meg tudott győzni arról, hogy elmebeteg. Fel is vették az intézetbe de sajnos nem tudott felkészülni arra, ami ott várta őt.
Az intézetben kétszer annyian voltak, mint amennyien elfértek volna. Az étel szörnyű volt, a szobák koszosak, sokszor sárosak voltak.
Az összes beteg ugyanazt a vizet használta mosakodásra, ha szerencséjük volt kaptak egy kis darab szappant. A vizet már csak akkor cserélték ki, mikor az már szinte fekete volt.
A legszörnyűbb dolog az volt, hogy sok felvett beteg egyáltalán nem is volt beteg. A család csak azért szabadult meg tőlük, mert ez könnyű megoldásnak tűnt. Sokukat nem is kellett volna a Blackwell intézetbe küldeni mert nem voltak betegek.
“A Blackwell szigeten működő elmegyógyintézet olyan, mint egy börtön. Könnyű bekerülni ide, de ha már egyszer itt vagy, soha nem kerülsz ki innen.”
Micsoda szörnyű 10 nap lehetett az! Igazán bátor volt ez a nő és tettével sok ember sorsának javulásához járult hozzá!
↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
