A rákos édesanya meg fog halni – de az utolsó tesz eredményére az orvos nem talál magyarázatot

↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
Betöltés

Gyakran történnek csodák az életben és Ashley Hallford esete is ezt bizonyítja. Ennek a hölgynek szép élete volt, férjével nagyon szerették egymást, úton volt az első kisbaba. De aztán drasztikus változás következett be a pár életében.

A terhesség első hónapjának éppen vége volt, amikor Ashley egy dudort fedezett fel a nyakán. Azonnal orvoshoz ment vele, azt mondták ez egy nyálmirigy fertőzés ami hamar el fog múlni.

Ez azonban nem történt meg. A terhesség 32. hetében volt már Ashley és helyzete nem javult. Sőt, inkább rosszabb lett. Az orvosok biopsziás vizsgálatot végeztek el.

Ekkor derült ki, hogy Ashleynek agresszív, 4-es stádiumú rákja van. Mivel terhes volt, sem kemoterápia sem a besugárzás nem volt lehetséges. Viszont a terhesség 33. hetében emiatt megszülte a kisbabáját.

A kisfiuk Harley egészséges, szép baba volt, két nappal a szülés után haza is mehettek a kórházból és Ashley elkezdhette a kezelést.

Először is eltávolították a daganatot, ami már kétszer akkora volt, mint egy teniszlabda. A műtét alatt az orvosok észrevették, hogy az állkapocs és a körülötte lévő izmok is rákos elváltozást mutattak. Néhány izmot ezért el kellett távolítani innen de sajnos a műtét után még mindig azt látták, hogy a rák tovább terjed.

Sajnos a testében több helyen is rákos elváltozást mutattak ki. Többek között az agyában is, a jobb szemideg környékén is, ezért nem tudta már kinyitni ezt a szemét.

-Ekkor az orvosok azt mondták, most nem azzal fognak foglalkozni, hogy megtudják mi ez, hanem azonnal egy agresszívebb kezelésbe kezdenek, hogy ne haljak meg. -mesélte Ashley a 11Alive-nak.

Ashley szervezetében már annyi tumor volt, meg sem tudta őket számolni. Inkább elkezdett filmeket és képeket készíteni, hogy fia ezekről emlékezzen majd rá.

Aztán egyszer csak valami hihetetlen történt.

Még egy utolsó röntgen felvételt akartak készíteni és ez a felvétel teljességgel ledöbbentette őket.

Azt fedezték ugyanis fel, hogy a rák nyom nélkül eltűnt.

Az orvosok nem akartak hinni a szemüknek. Több vizsgálatot is elvégeztek, hogy megbizonyosodjanak erről. Ashley rettenetesen boldog volt.

Ashley most kilenc éve teljesen egészséges. Már nem lehet terhes, a korábbi kezelések következményeként de miután egészségesnek nyilvánították, két évvel később mégis teherbe esett.

Mikor a második gyermek is megszületett, az orvosok megint azt mondták, többé már nem lehet terhes. De megint nem volt igazuk és most a párnak három gyermeke van.

Ashley története is azt mutatja, hogy bármilyen nehéz szituációban is vagyunk – soha ne adjuk fel! Kérjük oszd meg ezt a cikket, ha ezzel egyetértesz!

↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
Betöltés

Mi a véleményed?