A fiatal szülők körében elfogadottá vált, hogy a kisbabák egyedül alvása az erkölcsileg helyes, meg kell tanítani a gyereket egyedül is aludni, hogy önálló legyen. Ahhoz, hogy a kisbabák hozzászokjanak az önálló alváshoz, a leggyakrabban alkalmazott módszer az, hogy a szülők egyszerűen magára hagyják a gyereket, hogy ne kelljen maguk mellé vegyék a gyereket. A kisbabának pedig lassan hozzá kell szoknia ehhez.
Egy blogger édesanya az Egyesült Államokból nem ért egyet ezzel a módszerrel, ezért blogján megpróbálta megfogalmazni ezt az érzést a csecsemők szempontjából.
“Kedves Anya,
Teljesen össze vagyok zavarodva.
Megszoktam, hogy alvás előtt puha kezeddel finoman megsimogattad az arcom. Minden este amikor lefeküdtem, közel voltam hozzád, éreztem a szívverésed és elég közel voltam ahhoz, hogy érezzem az édes illatod. Mielőtt elaludtam, belenéztem a gyönyörű arcodba, te pedig gyengéden rám néztél. Biztonságban éreztem magam melletted. Amikor felébredtem, azonnal meghallottad, ha korrogott a gyomrom, soha nem voltak hidegek a lábaim, vagy ha az éjszaka közepén megébredtem láttam, hogy ott vagy mellettem és újra elaludtam…
De ez a hét teljesen más volt.
Minden egyes este ugyanaz történt. Átöltöztettél, adtál nekem egy jóéjt puszit, ellenőrizted a fényeket és kimentél. Eleinte nem tudtam elképzelni, hogy vajon hol lehetsz. Megijedtem és sírni kezdtem, hogy felkeltsem a figyelmedet. Sírtam, de nem történt semmi, aztán még hangosabban sírni kezdtem, de senki nem jött be hozzám. Annyira elszomorodtam. Feltettem a kérdést, vajon kellek-e valakinek. Heves érzések cikáztak bennem, nem tudtam elképzelni, hogy hová tűntél…
Végül visszajöttél. Ó, milyen boldog voltam ekkor, teljesen megkönnyebbültem amikor megláttam, hogy bejöttél. Azt hittem, hogy örökre elhagytál! Kinyújtottam feléd a karomat, hogy ölbe vegyél, de nem akartál felemelni. Még a szemembe sem néztél. Puha, meleg karjaiddal betakartál és ezt mondtad: “Csitt, most már késő van, aludjál”, majd elsétáltál.
Ez történt újra és újra. Sírtam, hogy gyere vissza, egyre hangosabban sírtam, de nem értem el vele a célom, mert amikor visszajöttél, rövid időn belül újra elmentél.
Miután jól kisírtam magam, egy kicsit szünetelnem kellett. Rettenetesen fájt a torkom. Az arcizmaim is fájtak és a kis gyomrom is korrogott. De a legrosszabb az volt, hogy fájt a szívem. Nem értettem, hogy miért nem jöhetsz be hozzám.
Néhány ilyen éjszaka után feladtam. Ezek az éjszakák egy örökkévalóságnak tűntek. Rengeteget sírtam, aztán végre amikor bejöttél hozzám, még a szemembe sem néztél. Fájt, hogy nem vettél karjaidba. Sírtam bánatomban, mert éreztem, hogy nem mehet ez így sokáig.
Anya, elmondhatom, hogy én hogy képzelném el az egészet? Napközben, amikor dolgozol, tudom, hogy fáradt vagy, de állj meg egy percre, és emelj fel ha sírok és adj egy csókot. Amikor korog a gyomrom, akkor kérlek adj nekem ennivalót. Nagyobb koromban kérlek olvass nekem sok mesét, ölelj meg és sugd a fülemben, hogy csodálatos vagyok és hogy nagyon szeretsz engem. Amikor szükségem van rád, mindig légy ott mellettem.
Sajnos, még mindig sötét van a szobában, a folon pedig olyan furcsa árnyékok vannak, amelyek néha eltűnnek. Megértem, hogy fáradt vagy, de annyira szeretnék veled lenni. Félek a sötétben egyedül maradni. Megígérem, hogy csendes leszek. Annyira hiányzol.”
A blogger anyuka szavai heves vitát keltett az interneten és jelen pillanatban is ezrek osztják meg véleményüket. A vélemények azonban eltérőek!
Neked mi a véleményed?
↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
