Teljesen igaz az a megállapítás, hogy egy gyermek érkezése óriási változás egy nő és egy pár életében. Egy varázslatos esemény ez, mely a család történetében örökké megmarad.
Alexandra Kinova és férje Antonio nagyon boldogok voltak, mikor megtudták, hogy a fiatal 23 éves lány terhes. Az orvos azt mondta nekik, ikreket várnak. A pár, aki eredetileg a Cseh Köztársaságból származik, nagyon boldog volt.
Szépen nekiláttak az előkészületeknek, mely két gyermek megszületéséhez szükséges. Nemsokára azonban kiderült, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy ők azt gondolták. Az orvosok nemsokára ismét konzultációra hívták a fiatal párt és bejelentették a család új tagjainak a számát.
Megmutatták nekik a legutolsó ultrahang felvételt az orvosok és ekkor a fiatal lány elkezdett sírni. Azt mondták neki, hogy hármasikreket vár, majd a következő vizsgálat után négyesikreket mondtak neki.
De amikor még egy felvételt készítettek, kiderült, hogy nem három vagy négy, hanem öt kisbabát vár a a fiatal édesanya.
2013 nyarán megszülettek az ötösikrek. Minden rendben ment a császármetszésnél, egy kislány és négy fiú jött világra.
Ez a hír nagy port kavart a Csek Köztársaságban, mert ez volt az első olyan eset, amikor ötösikrek születtek természetes megtermékenyítés eredményeképpen.
Deniel, Michael, Alex, Martin és Terezka ezért a média és természetesen szüleik érdeklődésének középpontjában állt.
A pár nem számított ötösikrekre, nem könnyű ennyi gyerekkel egyszerre foglalkozni. De ma már senkivel sem cserélnének!
Csupán 1 a 47 millióhoz annak az esélye, hogy egy párnak ötösikrei szülessenek úgy, hogy mindegyik gyermek jó egészségnek örvend. Alexandra és Antonio öt gyermeke ezért egy gyönyörű csoda! Nagyon sok boldogságot kívánunk ennek a szép és nagy családnak!
Forrás: csodalatos
↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓