1986 április 26 egy emlékezetes nap a világtörténelemben, ugyanis ekkor történt a világ egyik legszörnyűbb nukleáris katasztrófája, amikor a volt Szovjetúnió területén található csernobili atomerőmű 4-es reaktora kigyulladt, és a robbanások sorozata után bekövetkezett a nukleáris olvadás. A hatalmas tűz három napig lángolt, az atmoszférába pedig hatalmas mennyiségű radioaktív szennyeződés jutott ki. Ennél azonban jóval súlyosabb következményekkel is járhatott volna a katasztrófa, ha ez a három bátor férfi nem áldozza fel az életét.
A detonáció következtében több tonnányi radioaktív anyag került az atmoszférába, amely az akkori légköri viszonyok következtében szétszóródott Ukrajnában, Fehéroroszországban, Oroszországban és kis mértékben Európa más térségeiben is. Az atmoszférába került anyag 400-szor nagyobb mennyiségű volt, mint a hirosimai atombombáé. A robbanás következtében több tucat ember halt meg és több tízezer ember károsodott a sugárzás miatt.
Öt nappal az első robbanás után egy másik, az előzőnél is komolyabb fenyegetés is megjelent: egy vészhelyzetekben használt medence a robbanás szélán állt, ezt használták a lángok ellen a tűzoltók. A nukleáris reakció moderátora ebben a típusban még grafit volt, nem pedig víz, mint a mai reaktorokban, ezért tudott égni, ezért kellett oltani.
A reaktormag körül azonban lávaszerű anyag keletkezett, ami lassan átégette volna magát a medence falán. Ha odáig eljutott volna, akkor a keletkező gőz tömeges robbanásokhoz vezetett volna, és az abból keletkező radioaktív csapadék Európa nagy részét elárasztotta volna.
Szovjet fizikusok kiszámolták, ha ez a 185 tonna radioaktív szennyeződés a levegőbe került volna, akkor egész Európában lehetetlenné vált volna az élet – írja Stephen McHinty újságíró. 200 négyzetkilométeren pedig abszolút minden élőlény elpusztult volna, beleértve növényeket, állatokat és természetesen az embereket is.
Az egyetlen megoldás az volt, ha valahogyan leeresztik a radioaktív vizet, hogy megelőzzék a még nagyobb bajt. Ez viszont csak emberi erővel ment, úgy, ha néhányan leereszkednek a biztos halált jelentő vízbe, és kinyitják a kapukat.
Három férfi jelentkezett: Valerij Bezpalov és Alekszej Ananenko az atomerőmű mérnökei, és Borisz Baranov csernobili munkás. Tudták, hogy az életükbe fog kerülni, mégis lemerültek, ráadásul különleges védőruha nélkül, egyszerű búvárfelszerelésben. Baranov lámpája az akció közben elsüllyedt, így tapogatózva, de mégis sikerült megtalálniuk a zárószelepet és kinyitniuk a kapukat, hogy a víz távozzon. Visszatérésük után nem sokkal mindhárman meghaltak.
Segítségüknek és áldozatuknak hála 20 ezer tonna víz folyt ki, ami megakadályozta azokat a robbanásokat, amik az akció nélkül egyértelműen bekövetkeztek volna.
Két héttel a merülés után azonban Alekszej és Valerij is életét vesztette egy moszkvai kórházban, nem sokkal később követte őket Borisz is. Csak speciális, leheggesztett koporsóban tudták őket eltemetni.
A sugártfertőzés miatt a mentőcsapat és a tűzoltók sok másik tagja is meghalt. Pontosan tudták, hogy mi vár rájuk.
„A tábornok úr eljött és azt mondta, hogy inkább legyen 2000 fertőzött emberem, ha így 200 millióan életben maradnak.” – mesélte később az egyik sugárfertőzött munkás. „Odaküldtek minket a reaktorhoz, hogy tisztítsuk ki a lefolyót. Most már csak a csapat fele él.”
A hősök nevei: Alexei Ananenko, Valery Bespalov és Boris Baranov.
Tiszteletet érdemelnek! Ne ne felejtsd el megosztani barátaiddal sem!
↓↓↓ Mások most nézik...nézd meg Te is! ↓↓↓
